főoldal <<

- Tiszavasvári - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Magyarország

- Kunhegyes - Jász-Nagykun-Szolnok megye - Magyarország

 

TISZAVASVÁRI

     1329 – 2004 Felsőbánya - Tiszavasvári

    Két évszám, melyek Felsőbánya ünnepnapját jelentik. A Polgármesteri Hivatal által román nyelven írott transzparenseken is olvasható. Még messze az Európai Uniótól, messze a toleranciától, elfelejtve, hogy kik éltek az 1329-ben említett esztendőben és a következő századok során abban a városban, ahol ünnepelnek, a kulturális - szórakoztató rendezvények közé kerültek olyanok is azonban, melyek ahhoz a közösséghez szóltak, melynek több mint 30 százalékos jelenléte hagyományokat teremtett, őseinek élete magát a várost jelentette.

    Eljöttek ünnepelni és szórakozni, ugyanakkor ismerkedni is a nemrégiben testvérvárosi kapcsolatokat teremtett Tiszavasváriak. Hivatalos küldöttség élén Koltai Tamás alpolgármester és dr.Maginé Csirke Erzsébet jegyző tolmácsolták Sulyok József polgármester jókívánságait. A testvérváros számos kulturális tevékenységet jelentő együttese közül, a Hétszínvirág Bábcsoport jött el és mutatott be az ünnepi színpadon nagy sikernek örvendő előadást. Az 1996 óta működő csoport az óvodás- és kisiskolás korú gyermekeknek mutatja be a bábok és a bábszínház varázslatos világát. Felsőbányán, mint azt érezni és látni lehetett, a felnőtteknek is nagyon tetszett előadásuk. Példának statuálható, hogy a Felsőbányához viszonyított valamivel kevesebb lelket számláló városban pezsgő kulturális élet van. A Városi Művelődési Központ a település kulturális életében meghatározó szerepet tölt be, a szabadidő kulturált eltöltésének színtere. Részt vesznek kistérségi-, megyei- és országos szintű kulturális versenyek, hagyományőrző találkozók megrendezésében, kiállítási lehetőséget adnak az amatőr és az elismert művészeknek. A Városi Könyvtár a hagyományos olvasói szolgáltatásain túl képzőművészeti kiállításoknak és iskolai foglalkozásoknak is helyszíne. A Városi Sportcsarnok a középiskolai testnevelés, a diáksport, az amatőr- és versenysport edzéseinek színtere. Emellett helyet ad bajnoki- és kupamérkőzéseknek, az óvodások sportversenyeinek, az iskolások vetélkedőinek és a város néhány kulturális rendezvényének. Több alkalommal nemzetközi szintű sportverseny helyszíne is volt. A nagy sikerrel működő művészeti csoportok közül a fentebb említetten kívül érdemes megismertetni a Csontváry Kört. 1995-ben alakult, képzőművészettel, festészet-grafikával foglalkozik. Palettájukon a textil- és üvegfestészet is jelen van. A Napraforgó Asszonykórus 1980-ban alakult. Repertoárjukban főleg helyi és környékbeli dalcsokrok szerepelnek. Nem csak kistérségi, hanem külföldi fellépéseik is voltak. A Jazz-Mix Tánccsoport a tánc szinte minden műfajában színpadképes. A Kör-karéj Néptánccsoport széles perspektívát kínál a helyi iskolákba járó gyerekeknek. A Vasvári Népzenei Együttes 32 éves szakmai múlttal rendelkezik.  20 tagja van, a városi, körzeti és megyei rendezvényeken kívül a kárpátaljai fesztiválokon is részt vesznek. A Városi Fúvószenekar nemzetközi szinten is elismert. Repertoárjukban 120 zeneszám szerepel. Városi Vegyeskar rendszeresen országos rendezvényeken is jelen van. Gazdag külföldi kapcsolatokkal is rendelkeznek 40 fős stabil tagsága tevékenységük  elismeréseként sok meghívásnak tesz eleget. A Városi Mazsorett Csoport hazai fesztiválokon, karneválokon, 30-60 fővel menettáncokat, csárdás, polka, szamba számokat mutat be. A Qn-Balett Magán Alapfokú Művészeti Iskolában az oktatás 2000-ben indult. A klasszikus balett-technika szépségeit és szeretetét adja át az 5-20 éves korúaknak. A Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolában a festészet, moderntánc, néptánc és színjátszás művészeti ágait fejlesztik a tehetséges gyerekek.

    Ízelítőnek egyelőre ennyi a testvérvárosról. Látogatásukkal Felsőbánya városnapján megtisztelték a helybelieket. Bizonyára lesznek más alkalmak is, amikor bővebb kapcsolatok is teremtődhetnek, hogy az elindított kapcsolat gyümölcsöző együttműködésnek örvendhessen. A kezdeti elképzelések biztatóak voltak. A továbbiak az emberektől függnek. Főleg az itteniektől. 

Hitter Ferenc   

---------- // ---------- // ---------- // ---------- // ---------- // ---------- // ---------- // ----------

 

KUNHEGYES

Újabb testvérvárosi kapcsolat

    Felsőbánya igyekszik jó kapcsolatokat ápolni határon túli településekkel, városokkal, ami megfelelő a manapság gyakorolt elvekkel. A magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Tiszavasvárival testvérvárosi kapcsolat alakult ki 2003. decemberében. A különféle szinteken szorgalmazott kapcsolatépítés egyelőre leginkább oktatási téren körvonalazódik, több közös találkozó után kulturális, sporttevékenységek kerültek közös megrendezésre a két fél által kezdeményezett szervezésben.

    Újabb testvérvárosi együttműködést kötnek 2006. augusztus 15-én, a felsőbányaiak. Ezúttal a Jász-Nagykun-Szolnok megyében fekvő Kunhegyes városával. Több kölcsönös találkozó után a két város polgármestere és munkatársai megegyeztek a hivatalos protokollum aláírásának időpontjában. Felsőbánya városnapjára hivatalos küldöttség érkezik, ugyanakkor egy kunhegysesi ifjúsági néptánc együttes is bemutatót tart az ünnepi színpadon. Déli 12 órakor ünnepi tanácsülés keretében írják alá az együttműködési szerződést. Azzal az óhajjal, hogy közös és kölcsönös tevékenységi területet találjanak a két város együttműködésének érdekében, szorgalmazzák a két város szakembereinek tapasztalatcseréjét, közös programok, pályázatok kialakítását. A két fél képviselői elősegítik a célszerű és kedvező lehetőségek megteremtését, közös tevékenységek szorgalmazását gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, turisztikai, kulturális, művészeti és nevelési területeken.

    A felsőbányaiaknak ismerniük kell Magyarország egyre inkább fejlődő turisztikai térségének, a Tisza-tónak déli kapujában található Kunhegyest. A látogató kulturált vendéglátóhelyeken pihenheti ki fáradalmait a falusi turizmus vendégházaiban. Ott megismerheti a népi kultúrák elemeit, gyakorolhatja azokat. Nem mindennapi élményt nyújtanak műemlékeik és műemlék-jellegű épületeik. Az odalátogató kerékpáros szélmalomtúrán, vagy népi játékokon vehet részt, ugyanakkor gasztronómiai élményekkel is gazdagodhat. A gyógyító hatású melegvizes strand kellemes élményt nyújt a vendégeknek. Lehetőségek vannak lovasfogattal, vagy lóháton gyönyörködni az Alföld földrajzi értékeiben, a Hortobágyon, a Tisza-tó gyönyörűségeiben és környező településeiben. Ott található az alföld legnagyobb református műemlék-temploma, melynek befogadóképessége 4000 fő. A „Sóház” 1739-ben épült, a legrégibb épület, melyben jelenleg a Zsigmond Ferenc városi könyvtár található 36000 kötettel, pincegalériájában időszakos kiállításokkal. A helyi múzeum és a Kunkapitány ház a térség történelmével ismerteti meg a látogatót. Ugyancsak Kunhegyesen találkozunk a Magyarországon egyedülálló Kun emlékművel, ami által azoknak a kun harcosoknak állítottak emléket, akik az évszázadok során életüket áldozták az országért. A kun nemzetség így is kimutatta háláját annak az országnak, amely 1239-ben befogadta őket. Ritkaságszámba menő a város szélén álló szélmalom, ami az 1800-as években, 130 ezer tégla felhasználásával épített népi műemlék. A város katolikus temploma 1829-1831 között, a Szentháromság tiszteletére épült.

    A mintegy 9000 főt számláló alföldi település főként mezőgazdasági múlttal büszkélkedik, ahol a víznek is nagy szerepe van a gazdasági viszonyok alakításában.

    Kulturális téren egész évben gazdag programokkal találkozik a látogató. Az évente visszatérő programok között vannak a Jászkun Citeratalálkozó, Pünkösdölés, Legénybot Alkotótábor, Gasztronómiai rendezvények, Mihály Napi Sokadalom. A helyi vállalkozók, kereskedők, vendéglátó egységek szolgáltatásaikkal teszik kellemessé, gazdagabbá az odaérkezők napjait. A sport és szabadidős létesítmények között találjuk a Szent István Szabadidőparkot, strandot és üdülőt, horgászati lehetőségeket, valamint az Almásderes Bt. Lovasprogram szervezéseit. A városban működik a Nagy László Gimnázium, Híradástechnikai Szakközépiskola és Kollégium, egy Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézet. Több vendégház, sporthotel, kemping, étterem, csárda áll a vendégek rendelkezésére.

    Az Alföld különlegességei érdekesek lehetnek a hegyvidéki ember számára. Felsőbánya ellenben olyan természeti adottságokban bővelkedik, amelyek érdekesek az alföldi ember számára. A hegyvidék csodáit nem kell bemutatnunk a bányászatot is művelő embereknek, azt a helyszínen lehet igazán megismerni, megszeretni.

    A kapcsolatok kialakításának elején bizonyára reményekkel és várakozással tekintenek vendégeink és a helybeliek egymás felé, érdeklődéssel telítve az eljövendő kapcsolatok iránt. Mindezekhez kívánunk sok szerencsét és olyan partnereket, akik megteremtik az elvárásokat, tartalommal telítik az igaz barátság létrejöttét.

Hitter Ferenc