- művelődés és kultúrélet Felsőbányán
MŰVELŐDÉS ÉS KULTÚRÉLET FELSŐBÁNYÁN
A szinjátszással kapcsolatosan tudjuk azt, hogy a szomszédos Nagybányán 1796-ban alakult egy szintársulat. Nagyon valószinű, hogy Felsőbányán is tartottak előadásokat, mivel a XVIII század végén Ferlsőbánya nagyobb város volt mint Nagybánya és lakossága is jobbmodú volt. A legrégebbi emlékek a felsőbányai szinielőadásokról 1838-ból származnak.
A városban az első műkedvelő társulat 1858-ban alakult meg. Hogy a város lakossága közösségi életet folytatott azt az is bizonyitja, hogy már 1834-ben megalakult a Kaszinó Egylet, majd 1842-ben az Olvasó Egylet. Időközönkénti leirásokból megtudhatjuk, hogy létezett a városban műkedvelő csoport mely a Polgári-kör keretében vagy a Kaszinó Egyletnél adott elő szinvonalas előadásokat. A műkedvelő szintársulat aranykorát az 1860-as években élte amikor mintegy 30 tagja volt. 1872-ben megalakul a Felsőbányai Polgári Olvasókör és Dalkör, amely nagy buzgósággal karolja fel a szinjátszást is. 1873-ban megalakul a városi Fúvószenekar(Bányász zenekar) mely kivette részét a város kultúrális,
vallási megnyilvánulásaiban, nem maradva el a temetésekről sem. A zenészek bányászok, iparosok, fiatalok és idösebbek. Volt időszak amikor még 50 tagja is volt a zenekarnak, nagyon sok versenyen vettek részt és dijakat is hoztak. Mostani vezetőjük Sinca János megpróbálja tovább vinni a hagyományt.
A múltszázad fordulója után nehéz évek terhei nehezedtek Felsőbányára is.
A két világháború és a közötte eltelt időszak alig adott alkalmat az amatőr szinjátszás kibontakozására. Mindezek ellenére mégis maradtak nyomok e korszak próbálkozásairól.
1922-ben a város festői szépségekben gazdag tájait felfedezők között találhatjuk azon csoportulás tagjait akik Litteczky Endre vezetésével a Nagybányai Koloniával szembe helyezkedtek: Pirk János, Krausz Albert, Litteczkyné-Krausz Ilona, Róth Ferenc, Romulus Ladea, Tibor Ernő, Macalik Alfréd, Iritz Sándor, Nagy Oszkár. Állandó lakosú polgárai voltak a városnak Nagy Károlyné-Hajós Ilona és Nyisztor Amália festőnők.
Emlitésre méltó az a megmozdulás is amit az 1950-1960-as évek helyi magyar iskola tanitói és tanárai kezdeményeztek. 1990-től Felsőbányán ismét megalakul egy szinjátszócsoport, talán az anyanyelvi kultúrális igény miatt is.
Hitter Ferenc RMDSz-es alpolgármester meghivására 1999 szeptember 3 – 5 között Felsábányán kerűl megrendezésre az V. Partiumi Honismereti Konferencia, Dukrét Géza elnökletével. A vendégek között Véső Ágoston festőművész is felfigyelt a jól sikerűlt rendezvényre. Felajánlására és kérésére a 2000-ben megrendezett V. Nagybányai festőtábort városunkban szervezték meg. Ez hagyományszerűen, minden évben megrendeződik, szeptember elején, lelkes támogatókra találva úgy a lakosság mint az önkormányzat, egyház és R.M.D.Sz. részéről. Szivesen vennénk ha ez a hagyomány folytatódna a jövőben is és ugyanolyan szeretettel látogatnák városunkat azok a jeles művészek kik alkotásaikkal ismertté tették kis városunk nevét és szépségeit.
Városunkban óriásira fejlődött az amatőr képzőművészeti mozgalom melynek eredményeként kitünő alkotások láttak napvilágot, fő témaként szerepelnek a tájképfestészet, a bányásztémájú képek és szobrok, úgyszintén csendéletek és portrék. Meglepően jó szinérzékkel és technikai ismerettel rendelkeznek az amatőr művészek mint példáúl: Hosszú Aladár, Weisz Béla, Bőlőni Ferenc, Zuzan Iosif, Butuza Gheorghe, Kovács Mária, Fábry Júlia, Filip Vasile, Erdei Margit, Szilágyi István, Hitter Ferenc, Róth Sándor, Marchis Zsófia, Lepolszky Ernő. A szobrászok közűl emlitésre méltó Ady József (1923-1998) ki legfőképpen fa szobrai által lett ismert és Balog Ferenc műbútorkészitő és szobrász.
A fazekasmesterség ma már kihalt városunkban. Volt idő(1866) mikor 37 fazekasmester működött. Ma egy agyagszobrászművész dolgozik nagy sikerrel(Les Dan) munkáiban nagyméretű szobrok(kórus, amfora, különféle kompoziciók) – találhatók.
1896-ban megjelent húsz éven keresztűl a Papp Márton szerkesztésében a Felsőbányai Hirlap majd 1900-ban megjelenik a Felsőbánya cimű lap mely anyagi okok miatt rövid időn belűl megszünik. 1989 után voltak probálkozások e téren de ezek is rövid ideig tartottak.
A teljesség igénye nélkűl megemlitenénk néhány nevet azok közűl akik az idők folyamán hozzájárultak a város szellemi gazdagitásához maradandót alkotva az utókor számára:
Lugossy József, Sasku Károly, Rőszner Etelka, Bodnár Gáspár, Czelder Márton, Ember Károly, Vagányi Kálmán, Nagy Lajos, Farkas Jenő, Dr.Czumbel Lajos, Szmik Antal, Lőrincz János, Brezoczki Ottó, Boczor József, Máriás József, Pelládi Irénke, Pain Lajos és Károly, Hitter Ferenc, Dull Mária, Majdik József és dr. Mantó család.
Nagybánya képzőművészeti kibontakozása Hollósy előtt, majd Hollósytól kezdődően és főleg később, olyan gyökereket eresztett Felsőbányán melyeket nem lehet nem észrevenni, elhanyagolni, vagy kitörölni a művészettörténelemből.
Murádin Jenő művészettörténész szerint is Felsőbánya művészeti fölfedezése kétségkívül a nagybányai kolóniával egykorú. A Kriterion kiadónál 2006-ban megjelent művében: „A Felsőbányai Művésztelep” hiánypótló, a kiváló művészek, alkotók méltatásának nagyszerű mesterművét juttatja az utókor, a művészetkedvelők és a szakemberek könyvtárába.
A táborverők nem akartak Nagybánya közvetlen közelében maradni, vonzották őket a zordonabb kárpáti tájak, a Felsőbányát keretező pompás hegyi díszletek. „Nem lehet véletlen, hogy a nagybányai kolóniától már elszakadó, a növendékeivel más helyre költöző mester, Hollósy Simon a lehetséges új telephelyek között Felsőbányát is számba vette” – írja a szerző.
Exodus című bevezetőjéből szerezhetünk tudomást az indíttatásról, az okokról melyek Felsőbányára vitték a művészeket. Nem volt hiábavaló ez a vándorlás, hiszen a természeti adottságokat, a festők is hasonlóképpen csodálták és örökítették meg, a motívumok gazdagsága pedig kimeríthetetlen volt és az ma is. Ha az okokat keressük, akkor néhányat közülük megismerhetünk Murádin Jenő rendkívül pontosan dokumentált soraiból. Az odalátogató ember számára Felsőbánya nem csak „felsőbb”, hanem a legszebb, legvonzóbb táj is egyben, melyet ha festményen, vagy műalkotáson fedez fel az ember rögtön megérzi különös vonzóerejét, természetes csodálnivaló adottságait. Ha Felsőbányát ellentelepként emlegetjük, akkor azt a legpozitívabb értelemben tehetjük, mert olyan jelentős alkotások születtek ott, melyek ugyanúgy emelték a város és környékének hírnevét a nagyvilágban, mint Nagybányáét, az ott született képek gyönyörűségével. A táborverés című fejezetből megismerhetjük Litteczky Endre érdemeit, megismerhetünk több mozzanatot életéből és alkotásából az 1918-as évektől kezdődően. „Úgy beleszeretett e vidékbe” emlékezett felesége Krausz Ilona, hogy az ott szerzett megrendítő benyomást „soha többé nem törölte ki semmi későbbi művészi átélés”. 1922 már a teljes kibontakozás éve Felsőbányán. A baráti közösség művészteleppé vált Litteczky Endre, Tóth Gyula, Pirk János, Nagy Oszkár, a Krausz testvérek, Romulus Ladea, Iritz Sándor, Róth Ferenc, Tibor Ernő és Udvardy Ignác társaságából. Még élvezhették a földes bányászházak rejtelmes zugait, de a városvezetés figyelmes támogatását is. Műtermi munka mellett a táj nyújtotta élvezet egyaránt sok alkotás témája maradt. A „Fluszu-képek” eredetéről is emlékezik a szerző. Akár Nagy Oszkár, vagy Popp Aurél nevéhez kötötten, mindegy, mert alkotásra ösztönözte az egymással versengőket. Nagy Oszkár talán éppen Litteczkyt tréfálta meg, amikor az több pénzt ígért a nagyszerű modellnek. Kimosdatva, haját, szakállát, bajuszát levágatva és új ruhába öltöztetve küldte Fluszut a konkurenciához. Akkor már nem ért semmit. A város és vidék varázsát kiválóan érzékelhetjük Murádin Jenő leírásából, akár dióhéjba rögzített monográfiaként is értékelve a valósághű fejezetet.
Képtémák, motívumok özönével találkozunk a Litteczky által megörökített szociográfiai tükörképeken. „A tiszta kék égbe a megsebzett, összevissza turkált Bányahegy ezernyi zöldjét” fedezték fel csodálói, majd meghallották az utcasarki cívódásokat, meglátták a nyomorúságot, a sápadt 12 éves bányászgyereket, a kihalófélben ébredező várost, minden özvegyével, vénkisasszonyával, tisztviselőivel, érzékeltetve a lírától a drámáig mindent, ami hatással lehetett. Összeütközésekre adott okot a felsőbányai telep a nagybányaiakkal. Elutasították a kiállítási kéréseket. A kor sajtója a Nagybányával szemben létrejött ellenteleppel foglalkozott. A Kolozsváron szervezett kiállításuk reflektorfénybe állította az önállóan fellépő csoport munkásságát. Aradon és Nagyváradon is felfigyeltek rájuk.
Az 1923-24-es közös kiállítások után megszűnt a felsőbányaiak kolóniaszerű együttléte. Az „ellentelep” a nagybányai kolónia életébe vitt nagyobb mozgalmasságot. Bár Litteczky érdemeit nem lehet minimalizálni, mégis Nagy Oszkár maradt a legmarkánsabb egyéniség abból az időből. Felsőbányai festőutakon megragadóan találkozunk az ismert nevekkel, az oda járókkal, mert kevesen rendezkedtek be állandó ott tartózkodásra. A szerző külön kitér Aba Novák és körére, mert akkor érkeztek Felsőbányára, amikor az ottani festőcsoport kolóniaszerű együttléte már felbomlott. Betűrendbe szedve jó elidőzni minden művész neve mellett álló sorokkal. Ismertek és kevésbé ismertek, a látogatók és a gyökerezettek, az idegenektől a felsőbányaiakig 35 művészegyéniséggel találkozunk. Nagyszerű élményben részesíti Murádin Jenő az olvasót ezzel, akárcsak számos fehér-fekete képpel és 32 színes repróval, olyanokkal, melyeket már sajnos talán sehol máshol nem találunk, nem láthatunk, csak ebben a könyvben, mellyel nagy örömöt szerzett az olvasónak, ha a művészetek élvezője, vagy szakembernek, ha emlékezni szeretne Felsőbánya csupán néhány évére.
Köszönet Murádin Jenő tanár úrnak ezért a kiváló munkáért, melyen keresztül minden bizonnyal gazdagodott a művészettörténet és egyben Felsőbánya, a megörökített művészek és alkotásaik által.
Hitter Ferenc
2006
2007
